Védőnő

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "a védőnőknek marha jó, egész nap csak mosolyognak, beszélgetnek, meg bicikliznek". Kösz, hogy eszembe jutott, mert ezen tényleg mosolyognom kell (hi-hi!). A Wikipédia szerint " a védőnő tevékenysége középpontjában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. A magyar védőnők képzettsége kiemelkedően magas fokú és feladata széles körű." No, igen. Akkor nézzük csak, mit is csinálunk? Terhesgondozás, csecsemőgondozás, kisdedgondozás, kisgyermek gondozás, szoptatási- táplálási és táplálkozási tanácsadás, fejlődésfelmérés, eltérő fejlődés felismerése, érzékszervi szűrés (kicsit szemészet és kicsit fülészet), védőoltási tanácsadás, járványügyi munka (a védőoltások a megelőzés eszközei ám, bár ezzel mostanában sokan nem akarnak egyet érteni), közegészségügyi munka (a gyerekközösségekben a fejtetvesség szűrése, felismerése, az elterjedés megakadályozása), mozgásszervi szűrés, nevelési tanácsadás, lelkisegély szolgálat, tb ügyintézés, gyermekvédelem, adománygyűjtés és szétosztás. És még méhnyakszűrés (önként vállalva), és közösségi munka (úgymint Vöröskereszt, szociális bizottság, Babaklub, tán még nőegylet is). Meg persze az egészségnevelés, akár az iskolában gyerekeknek, akár óvodában szülői értekezleten, vagy egészségnapon vagy akár falunapon az egészségügyi sátorban (bár az igazsághoz tartozik, hogy nálunk oda már inkább a körzeti nővért hívják). És akkor még nem említettem a számítógépes munkát (mellesleg az összes informatikust kirázza a hideg, ha a védőnőkről hall. Valamiért elkönyveltek bennünket kicsit gyagyáknak, pedig sokan vagyunk, akik felhasználói szinten igencsak jól bánunk a technikával, mint pl. szövegszerkesztés, táblázatkezelés, bemutató készítés, napi szintű nyilvántartó program használat. Van olyan kolléganőm, aki a régi, elavult védőnői nyomtatványokat kompletten újraszerkesztette, csak sajnos a kutyát nem érdekli), a folyamatos telefonos készenlétet (sőt most már közösségi oldalak elterjedésével akár netes készenlétet is), a betegirányítást meg még rengeteg- rengeteg mindent. A felsorolás talán sosem lesz teljes, mert gyakran (és egyre gyakrabban) kapunk új feladatokat. Sokszor nem is értjük, miért ránk gondoltak, aztán mégis csináljuk, mert a védőnő már csak ilyen. Muszáj megemlítenem még az adminisztrációs "terheinket", ami a gondozottak számára láthatatlan munka, pedig hát Magyarországon mindenről nyilvántartást kell vezetni és jelentést kell készíteni, természetesen még a nyilvántartásokról és a jelentésekről is, és persze a védőnői munkaidő minden egyes percét le kell könyvelni, az értékes munkavégzést bizonyítandó. Na, jó, ez azért nem annyira gáz, de időben sok, visszük is haza sokszor munkaidő után. Vagy halogatjuk, ameddig lehet. Aztán persze jól jön, ha a gyerek fejlődésével gond van, vagy gyermekbántalmazás- elhanyagolás vár bizonyításra, vagy halvaszülés történik a szülés környéki időben, vagy csecsemőhalál kivizsgálása zajlik. 

No és azt hiszem kicsit bokszzsákok is vagyunk (pl. a háziorvos és a szülő között, bár ez inkább a túsztárgyaló szerepkör), vagy siratófalak, vagy lengéscsillapítók, ami az átlagos egészségügyi ellátást vagy a szociális ügyintézést illeti. 

És néha a mosoly nagy erőfeszítés eredménye, mert mi is veszítünk el hozzátartozót, és válunk, és akár mindennapi megélhetési gondjaink is lehetnek (mert minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a főiskolai végzettségünkhöz mérten a nettó fizetésünk meg sem közelíti sok felsőfokú végzettséggel rendelkező jövedelmét. Mondjuk két éve sokat, és tényleg sokat emeltek rajta, de ezzel csak szintre hozták a bányászbéka popója alól. Hinné bárki is, hogy 1992-ben a kezdő fizetésem 12000- azaz tizenkettő ezer forint volt?! Jó, akkor más se keresett sokkal többet, de a régi háztartási naplóm szerint 40000-t sem volt könnyű beosztani. És a Nagy Béremelés előtt tényleg nem volt százezer a nettó fizetésem.), és a betegségek sem kímélnek bennünket, sőt mi több akár a védőnőnek is lehet gyereknevelési vagy párkapcsolati problémája. Ugye, ugye. Az élesebb szemű gondozott ilyenkor jegyzi meg, hogy fáradtnak tűnsz... És persze, hogy nem teregeted ki az életed, mégis csak Te vagy a segítő, vagy mi?! De a mosoly az tényleg jó. Mert jó esetben mosolyt szül. És kedves fogadtatást. 

A beszélgetés néha nem könnyű, például ha olyannal kell aki tudod, hogy támad a hátad mögött. Vagy megfenyegetett. Vagy illetlen ajánlatot tett (meglepődnének, hogy hány fiatal, csinos, pályakezdő védőnő élte ezt át?!). Vagy eleve nem szimpatikus. (Ugye az emberi természet?!) Vagy tudod, hogy bántja a gyerekét, vagy őt bántják. Vagy babát vesztett. Vagy haldoklik az anyukája. Vagy éheznek és fáznak. Ilyenkor teszed, amit lehet és amit kell. Meg hazaviszed a lelkedben. Mert nem oldhatsz meg mindent, és nem vihetsz haza minden szenvedő kisgyereket, és nem tudsz pénzt adni vagy munkát vagy lakást. És csak ritkán beszélsz róla.

És igen biciklizünk. Mondjuk már kevesebbet, de a kezdők még biztosan. Vagy akinek nincs rendelkezésre álló autója. Nem írom, hogy sajátja, de legalább a családban egy, amin lehet osztozni. Volt egy mondás: faluhelyen két biciklis embert lehet látni akármilyen idő van: a postást és a védőnőt. Azért szakadó esőben nem akkora buli (én is estem már el, mert nem láttam az ernyőtől mi van előttem). És kellett hazamennem átöltözni, mert szerencsétlenségemre pocsolya mellett kerekeztem és egy sofőrnek nem volt kedve a kormányon mozdítani miattam). De nyáridőben, napsütésben maga a csoda! Akkor lazíthatsz legálisan. Az autó sokat segít, tényleg. Mert nem kell gondolkodnod hova gumipókozod a laptopod, a csecsemőmérleget, a vérnyomásmérőt és a hallásvizsgálót. És persze autóba felveheted a kényesebbik cipődet (már ha van) és a vékonyabbik kabátod, de tán még szoknyát is vehetsz, ha ahhoz van kedved. Ha tehetem én bizony bringázom. Meglepő de még soha nem lopták el, és soha nem rongálták meg a "gépsárkányom", pedig nincs és nem is volt rajta megkülönböztető jelzés. Csak nagy ritkán szoktam lezárni is, bennem még nagy a bízás. 

Hát ennyi, amit a védőnőkről kezdésnek tudni kell. Hogy Emberek vagyunk. Saját élettel. Erényekkel és hibákkal. Biztosan vannak köztünk is kiemelkedően jók, középszerűek és olyanok is akiknek ez nem való. De a legtöbben szeretjük, amit csinálunk. Benne vagyunk testestől-lelkestől. Biciklizünk. Mosolygunk. És beszélgetünk.