Ezen a héten többször is szóba került a szobatisztaság illetve az odáig vezető út. A választás, mint első szakmai téma, azért esett erre a kérdésre, mert meglepően tág korhatárok közötti gyerekek esetén került szóba tanácsadáson és látogatás alkalmával. Még mindig elámulok azon, ha a 8 hónapos (még stabilan ülni sem tudó) csecsemő nagymamája a másik (ugyanilyen korú) unokára és annak anyukájára hivatkozva próbálja befolyásolni menyét (hála az égnek, eddig sikertelenül. Gyanítom ezzel még nincs vége. És azt is, hogy elborulni látszik az eddig legalább problémamentes anyós-meny viszony.) A másik két esetben még mindig 2 évesnél fiatalabb, de legalább már kisdedkorú gyerekeknél került elő a téma. Az egyikük esetében a fő mozgatórugónak az anyuka munkábaállásának sürgető kényszerét érzem (nem politizálok, de sajnos van az a helyzet, amikor a család anyagi helyzete felülírja a megengedett 3 éves otthonmaradást). A harmadik esetben egyenlőre a puszta kíváncsiság és a szülői érdeklődés dolgozik. Azért szánjunk rá néhány gondolatnyi szót. (Lehet, hogy sokkal több lesz, mint néhány...) Remélem, megerősíti a bizonytalanokat és fékezi a sietőseket.

Első alapszabály: eddig még egyetlen egészséges gyerek se maradt pelenkás. Kulcsszó: egészséges! Második alapszabály: minek siettetni azt, ami úgyis szinte magától bekövetkezik?! Kulcsszó: szinte magától! Harmadik alapszabály: nem verseny a pelenka elhagyása (ki mondta, hogy versenyszám lett a bili a 3 évnél fiatalabbak olimpiáján?!). Kucskifejezés: nem verseny!

Szóval: az egészséges (jól fejlett, kiegyensúlyozott, pszichésen stabil) gyerekek 2 éves koruk előtt nem rendelkeznek a megfelelő idegi háttérrel, ami a szobatisztasághoz kell. Tudom, itt most a bilitréningesek szeme fordult egyet és tán a szájuk sarka is elhúzódott, de ezzel még ők sem tudnak vitába szállni. Ami addig van, az reflex, ha tele a hólyag vagy a bél, elernyednek a záróizmok és beindul az ürítés. Való igaz, hogy ezt a gyerekek már viszonylag korán érzik, de szabályozni, akaratlagosan befolyásolni nem tudják.  Persze, bili fölé lehet tartani a szoptatott csecsemőt is (mert szopizás közben vagy után tuti, hogy üríteni fog), és rá lehet ültetni a 9 hónapost (ha szerencsénk van egy nyugodt gyerek sokáig ücsörög a "trónján" és csak idő kérdése, hogy kerüljön valami tartalom is a bilibe) és a naponta azonos időben kakiló 1,5 évest is lehet WC-be kakiltatni), de ez még nem szobatisztaság. Szépen kérek mindenkit ne is próbálkozzon vele.

Úgyis bekövetkezik?! Hihetetlen, de be bizony. Tudom, hogy drága a pelenka. Tudom, hogy a sajtkukacot könnyebb pelenkázni, mint egy mászó- járó kisgyereket. De attól nem lesz olcsóbb a pelenka, sőt hosszú távon lehet, hogy többe fog kerülni (magyarázat kicsit később). És a sajtkukac előbb marad meg a bilin is, mint a mászó-járó, minden után érdeklődő, de nem szobatiszta alkalmas gyerek. Megint előkerült az azonnali és a hosszútávú haszon kérdése. (Többször is elő fog, pl. hiszti, dac, következetesség, napirend stb.) Mert nézzük csak: bili, wc azonnali haszon= nem kell több pelenka, ergo olcsóbb, nincs szemét (ennek legfeljebb a zöldek örülnek) és a gyerek nem húz bűzcsíkot. De! Ha a gyerekben kialakítunk egy ellenérzést a bilizéssel kapcsolatban (mert 2 éves kor előtt még kényszer, korlátozza a gyereket a tevékenykedésben, mozgásban), később dacot válthatunk ki vele (mert rájön, anyának és apának meg a mamáéknak mennyire központi kérdés ez az egész peli dolog) és 2 éves kor után (amikor pedig már tudná szabályozni) csak azért se fogja megtenni. Így lesz a spórolási próbából több kiadás. Meg krónikus szorulás. Meg kisbosszú és büntetés a gyerek részéről. És hát könyörgöm, hány pelenkát használ a másfél éves az újszülötthöz képest?! Ez most nagyon egyszerű (és nem túl guszta) megjegyzés lesz, de sokszor érdemes a háziállatainkat megfigyelni. Mondjuk a kutyát vagy a macskát. Ott nem kérdés, hogy meddig kell a kutya- vagy cicababa fenekét szó szerint kinyalni, mégse ágál egyik "szülő" sem, hogy Blökike vagy Cirmike már 2 hetes és még mindig nem szobatiszta. Bár ez a emberanyukákat nem nyugtatja meg, de azért érdemes átgondolni. Főleg, aki próbált már (és takarított utána) kiskutyát szobatisztaságra nevelni. A cicákkal ugye könnyebb, az alomtálca miatt, de akkor is. 

És akkor a védőnői tanács: a szobatisztaságra nevelés kora 2 év körül van (az egy év még nem az, hiába is van viszonylag közel), a szobatisztasági alkalmasság egyik fő jele, ha a 1,5-2 órás délutáni alvás után szárazon kerül elő a nedvszívó alkalmatosság, és a legjobb nyáron (vagy inkább melegben, ki tudja milyen nyarunk lesz megint?!) a próbálkozást megkezdeni. Ha van nagyobb testvér és bilizik, a kicsi is "használni fogja" időnként a bilit, mondjuk ruhástól széknek, vagy kalapként, remélhetőleg üresen, vagy játéktárolóként. Őt lehet, hogy könnyebb a látott minta okán a bilivel csábítani. Akinél viszont mindenki WC-re jár, még a nagytesó is, ott célravezetőbb lehet a WC szűkítő. Vannak már fellépővel kombinált alkalmatosságok is, de lábtámasz céljára tökéletesen megfelel a műanyag zsámoly, vagy a kissámli is. A lényeg, hogy ne kelljen kapaszkodni (jaaj, beleeseek, fogjááál! vagy jaaj, leeseek, fogjááál!). Nem is annyira higiénikus, legalábbis a kapaszkodás, meg ha már egyszer hangsúlyozzuk, hogy ő aztán milyen nagy, és ügyes akkor teremtsünk lehetőséget, hogy ez megerősödjön benne. 2-3 éves kor között éjszakára még érdemes pelust adni, ha a gumilepedőtől és ágyhuzatolástól idegenkedünk, mert az ágytisztaság gyakran csak 4 éves korra alakul ki megbízhatóan. És ami a legeslegfontosabb: dicsérni sokat-sokat, ha van eredmény!

Nehezítő tényezők: türelmetlenség (szülő vagy nagyszülő szokta mívelni). Kitartás hiánya, következetlenség (van pelus, nincs pelus, van pelus...). Ijesztgetés: WC manó (a kakievő- pisiivó valami gyerekésszel és fantáziával nem valami vonzó teremtmény). Érzelmi ráhatás (gorombábban: zsarolás, szeretetmegvonás): anya/apa nem szeret, nagymama sírni fog. Negatív felhang: nem lehetsz óvodás (aminek van  némi valóságalapja...), a többiek kinevetnek. Összehasonlítás: Zsombika/Hannácska sokkal ügyesebb. Betegség (erről ugyan sem a szülő, sem a gyerek nem tehet): lappangási időben, zajló betegségben, lábadozási időben gyakoribb a megszerzett szobatisztaság időszakos elvesztése.

És amire nagyon komolyan figyelni kell: A fejlődés elmaradására utalhat, ha a gyerek 4 éves koráig egyáltalán nem alakul ki a szobatisztaság. Szorongási jel lehet, ha a megszerzett, stabil szobatisztaság hirtelen elvész vagy a megszerzett stabil éjszakai ágytisztaság elvész (éjszakai bevizelés). Ilyen esetekben célszerű először a körülményeket megvizsgálni és szükség esetén szaksegítséget kérni. 

Az összehasonlítás alapja pedig ne legyen más, mint az aktuálisan nevelt (vagy nevelni próbált) gyerek! Mármint a saját magához képest hasonlításhoz. Mert hát egyedi, egyszeri, megismételhetetlen mindenki. Mért pont ebben lenne érvényes az "egy kaptafa-elve"?! Bármit mond is a barátnő, a szomszédasszony, a nagymama vagy a netes fórum....

Sok sikert! 

Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy "a védőnőknek marha jó, egész nap csak mosolyognak, beszélgetnek, meg bicikliznek". Kösz, hogy eszembe jutott, mert ezen tényleg mosolyognom kell (hi-hi!). A Wikipédia szerint " a védőnő tevékenysége középpontjában az általa gondozott családok egészségvédelme, a betegségek kialakulásának megelőzése, valamint az egészségfejlesztés áll. A magyar védőnők képzettsége kiemelkedően magas fokú és feladata széles körű." No, igen. Akkor nézzük csak, mit is csinálunk? Terhesgondozás, csecsemőgondozás, kisdedgondozás, kisgyermek gondozás, szoptatási- táplálási és táplálkozási tanácsadás, fejlődésfelmérés, eltérő fejlődés felismerése, érzékszervi szűrés (kicsit szemészet és kicsit fülészet), védőoltási tanácsadás, járványügyi munka (a védőoltások a megelőzés eszközei ám, bár ezzel mostanában sokan nem akarnak egyet érteni), közegészségügyi munka (a gyerekközösségekben a fejtetvesség szűrése, felismerése, az elterjedés megakadályozása), mozgásszervi szűrés, nevelési tanácsadás, lelkisegély szolgálat, tb ügyintézés, gyermekvédelem, adománygyűjtés és szétosztás. És még méhnyakszűrés (önként vállalva), és közösségi munka (úgymint Vöröskereszt, szociális bizottság, Babaklub, tán még nőegylet is). Meg persze az egészségnevelés, akár az iskolában gyerekeknek, akár óvodában szülői értekezleten, vagy egészségnapon vagy akár falunapon az egészségügyi sátorban (bár az igazsághoz tartozik, hogy nálunk oda már inkább a körzeti nővért hívják). És akkor még nem említettem a számítógépes munkát (mellesleg az összes informatikust kirázza a hideg, ha a védőnőkről hall. Valamiért elkönyveltek bennünket kicsit gyagyáknak, pedig sokan vagyunk, akik felhasználói szinten igencsak jól bánunk a technikával, mint pl. szövegszerkesztés, táblázatkezelés, bemutató készítés, napi szintű nyilvántartó program használat. Van olyan kolléganőm, aki a régi, elavult védőnői nyomtatványokat kompletten újraszerkesztette, csak sajnos a kutyát nem érdekli), a folyamatos telefonos készenlétet (sőt most már közösségi oldalak elterjedésével akár netes készenlétet is), a betegirányítást meg még rengeteg- rengeteg mindent. A felsorolás talán sosem lesz teljes, mert gyakran (és egyre gyakrabban) kapunk új feladatokat. Sokszor nem is értjük, miért ránk gondoltak, aztán mégis csináljuk, mert a védőnő már csak ilyen. Muszáj megemlítenem még az adminisztrációs "terheinket", ami a gondozottak számára láthatatlan munka, pedig hát Magyarországon mindenről nyilvántartást kell vezetni és jelentést kell készíteni, természetesen még a nyilvántartásokról és a jelentésekről is, és persze a védőnői munkaidő minden egyes percét le kell könyvelni, az értékes munkavégzést bizonyítandó. Na, jó, ez azért nem annyira gáz, de időben sok, visszük is haza sokszor munkaidő után. Vagy halogatjuk, ameddig lehet. Aztán persze jól jön, ha a gyerek fejlődésével gond van, vagy gyermekbántalmazás- elhanyagolás vár bizonyításra, vagy halvaszülés történik a szülés környéki időben, vagy csecsemőhalál kivizsgálása zajlik. 

No és azt hiszem kicsit bokszzsákok is vagyunk (pl. a háziorvos és a szülő között, bár ez inkább a túsztárgyaló szerepkör), vagy siratófalak, vagy lengéscsillapítók, ami az átlagos egészségügyi ellátást vagy a szociális ügyintézést illeti. 

És néha a mosoly nagy erőfeszítés eredménye, mert mi is veszítünk el hozzátartozót, és válunk, és akár mindennapi megélhetési gondjaink is lehetnek (mert minden ellenkező híreszteléssel ellentétben a főiskolai végzettségünkhöz mérten a nettó fizetésünk meg sem közelíti sok felsőfokú végzettséggel rendelkező jövedelmét. Mondjuk két éve sokat, és tényleg sokat emeltek rajta, de ezzel csak szintre hozták a bányászbéka popója alól. Hinné bárki is, hogy 1992-ben a kezdő fizetésem 12000- azaz tizenkettő ezer forint volt?! Jó, akkor más se keresett sokkal többet, de a régi háztartási naplóm szerint 40000-t sem volt könnyű beosztani. És a Nagy Béremelés előtt tényleg nem volt százezer a nettó fizetésem.), és a betegségek sem kímélnek bennünket, sőt mi több akár a védőnőnek is lehet gyereknevelési vagy párkapcsolati problémája. Ugye, ugye. Az élesebb szemű gondozott ilyenkor jegyzi meg, hogy fáradtnak tűnsz... És persze, hogy nem teregeted ki az életed, mégis csak Te vagy a segítő, vagy mi?! De a mosoly az tényleg jó. Mert jó esetben mosolyt szül. És kedves fogadtatást. 

A beszélgetés néha nem könnyű, például ha olyannal kell aki tudod, hogy támad a hátad mögött. Vagy megfenyegetett. Vagy illetlen ajánlatot tett (meglepődnének, hogy hány fiatal, csinos, pályakezdő védőnő élte ezt át?!). Vagy eleve nem szimpatikus. (Ugye az emberi természet?!) Vagy tudod, hogy bántja a gyerekét, vagy őt bántják. Vagy babát vesztett. Vagy haldoklik az anyukája. Vagy éheznek és fáznak. Ilyenkor teszed, amit lehet és amit kell. Meg hazaviszed a lelkedben. Mert nem oldhatsz meg mindent, és nem vihetsz haza minden szenvedő kisgyereket, és nem tudsz pénzt adni vagy munkát vagy lakást. És csak ritkán beszélsz róla.

És igen biciklizünk. Mondjuk már kevesebbet, de a kezdők még biztosan. Vagy akinek nincs rendelkezésre álló autója. Nem írom, hogy sajátja, de legalább a családban egy, amin lehet osztozni. Volt egy mondás: faluhelyen két biciklis embert lehet látni akármilyen idő van: a postást és a védőnőt. Azért szakadó esőben nem akkora buli (én is estem már el, mert nem láttam az ernyőtől mi van előttem). És kellett hazamennem átöltözni, mert szerencsétlenségemre pocsolya mellett kerekeztem és egy sofőrnek nem volt kedve a kormányon mozdítani miattam). De nyáridőben, napsütésben maga a csoda! Akkor lazíthatsz legálisan. Az autó sokat segít, tényleg. Mert nem kell gondolkodnod hova gumipókozod a laptopod, a csecsemőmérleget, a vérnyomásmérőt és a hallásvizsgálót. És persze autóba felveheted a kényesebbik cipődet (már ha van) és a vékonyabbik kabátod, de tán még szoknyát is vehetsz, ha ahhoz van kedved. Ha tehetem én bizony bringázom. Meglepő de még soha nem lopták el, és soha nem rongálták meg a "gépsárkányom", pedig nincs és nem is volt rajta megkülönböztető jelzés. Csak nagy ritkán szoktam lezárni is, bennem még nagy a bízás. 

Hát ennyi, amit a védőnőkről kezdésnek tudni kell. Hogy Emberek vagyunk. Saját élettel. Erényekkel és hibákkal. Biztosan vannak köztünk is kiemelkedően jók, középszerűek és olyanok is akiknek ez nem való. De a legtöbben szeretjük, amit csinálunk. Benne vagyunk testestől-lelkestől. Biciklizünk. Mosolygunk. És beszélgetünk. 

Ma elindítottam az új blogot. Kérlek, ha felkeltettem az édeklődésedet, kövess figyelemmel , igyekszem hasznos információkat közölni. Az üzenetek nyomon követése RSS csatornán keresztül is lehetséges.